1984.06.06
A gyomrom lassan kezdett begörcsölni és úgy éreztem, hogy a könyvembe legalább tíz másodpercenként bele kell néznem, ha már az olvasás egyszerűen nem megy, hogy eltereljem a figyelmemet a tájról, amihez a vonat vészesen közeleg.
Szinte már az orromban volt az ütött-kopott piás bulikat idéző kocsi rémes cigi szaga. Irtóztam a cigitől. Anyám mindig ellene nevelt, és milyen jól tette! Így most nem kell a vonat dohányos kabinjában ismeretlenekkel csevegnem utazásom miértjéről, ha rá akarok gyújtani. Mert ez van, a füstölgők ezt teszik! A semmiről beszélgetnek ismeretlenekkel, hogy ne érezzék totál kínosan magukat, miközben rágyújtanak egyre.
Elbúcsúzva az ülésemtől, (amivel már teljesen összemelegedtünk három órás robogás után és mély barátság alakult ki kettőnk között) lassan felálltam, leszedtem a bőröndömet a helyéről, összeszedtem a szatyrokat mindezt csigalassúsággal. Nem is tudom miben bíztam. Talán abban, hogy ha én lassan mozgok, akkor az idő is lelassul. Vagy talán valami jó tündér keresztanyára vártam, aki gyorsan visszavarázsolna a szobámba a bőröndjeimmel együtt a könyveimhez és anyámhoz. Vagyis helyesbítve: anyámhoz és Mike-hoz. Mike.. Nem kellett sokat gondolkodnom ahhoz, hogy kiderítsem hogy miért is kellett nekem ehhez a két lábon járó csődtömeghez utaznom nyárra. Hát persze hogy ez a bájgúnár Mike miatt. Totál az ujja köré csavarta anyámat a rózsáival és nagy kedvességével, családcentrikus terveivel. Visszavonom az előző kívánságomat! Nem akarok hazamenni sem.
A vonat nagy csikorgások közepette befutott a leromlott vonatállomásra, és én komótosan az ajtóhoz baktattam. Ott illedelmesen megvártam, hogy mindenki lelépjen (beleértve a kalauzt is) ezek után eljátszottam, hogy megakadt a bőröndöm kereke, és nem bírok jobban sietni. Bárcsak még az utazás elején tartanék!
A kilépőhöz érve számat félrehúztam és flegmán grimaszolva kerestem a megviselt, piros autót és az előtte álló nagy szakállú, nagydarab, fekete ,bőrdzsekis alakot napszemüvegben. Azonnal észrevettem, nem kellet sokat pásztáznom az elém táruló tájat, ami már valószínű az utolsókat rúgta. Egy szóval lehetett jellemezni ezt a putri helyet: káosz! Az imént említett nagydarab, bőrdzsekis alak ellökte magát az autótól és immáron más, valamivel ridegebb testhelyzetben várta, hogy odahúzzam a dög nehéz bőröndöm.
-Heló Roxy!-akart átölelni, de védekezően az arca elé toltam a tenyerem, tudatva vele, hogy egyáltalán nem vágyom az ölelésére.
-Szia apa-köszöntem közömbösen az apámnak. Már vagy másfél éve nem láttam. Nem sokat változott. Cigi és piaszag áradt belőle, ami valószínű a tegnap éjjeli kocsmázás és randalírozás hagyatéka. Nem vagyok meglepve. Felfordul a gyomrom a látványtól is.
-Hát akkor...-vonta meg a vállát- szállj be! Jelentette ki, és nemes egyszerűséggel behuppant a volánhoz. Nagyszerű! Nekem kell emelgetnem a csomagjaimat, hogy valami úton-módon a csomagtartóba jussanak. Néhány szitokszót elmotyogva toltam fel a poggyászom a helyére, és nagyot sóhajtva kis habozás után, nagy szívfájdalmak közepette beültem mellé, hogy elkezdődjön a "nagyszerű nyár".
Üdv. Alabamában drágám! Nagyszerű nyarad lesz!
Szinte már az orromban volt az ütött-kopott piás bulikat idéző kocsi rémes cigi szaga. Irtóztam a cigitől. Anyám mindig ellene nevelt, és milyen jól tette! Így most nem kell a vonat dohányos kabinjában ismeretlenekkel csevegnem utazásom miértjéről, ha rá akarok gyújtani. Mert ez van, a füstölgők ezt teszik! A semmiről beszélgetnek ismeretlenekkel, hogy ne érezzék totál kínosan magukat, miközben rágyújtanak egyre.
Elbúcsúzva az ülésemtől, (amivel már teljesen összemelegedtünk három órás robogás után és mély barátság alakult ki kettőnk között) lassan felálltam, leszedtem a bőröndömet a helyéről, összeszedtem a szatyrokat mindezt csigalassúsággal. Nem is tudom miben bíztam. Talán abban, hogy ha én lassan mozgok, akkor az idő is lelassul. Vagy talán valami jó tündér keresztanyára vártam, aki gyorsan visszavarázsolna a szobámba a bőröndjeimmel együtt a könyveimhez és anyámhoz. Vagyis helyesbítve: anyámhoz és Mike-hoz. Mike.. Nem kellett sokat gondolkodnom ahhoz, hogy kiderítsem hogy miért is kellett nekem ehhez a két lábon járó csődtömeghez utaznom nyárra. Hát persze hogy ez a bájgúnár Mike miatt. Totál az ujja köré csavarta anyámat a rózsáival és nagy kedvességével, családcentrikus terveivel. Visszavonom az előző kívánságomat! Nem akarok hazamenni sem.
A vonat nagy csikorgások közepette befutott a leromlott vonatállomásra, és én komótosan az ajtóhoz baktattam. Ott illedelmesen megvártam, hogy mindenki lelépjen (beleértve a kalauzt is) ezek után eljátszottam, hogy megakadt a bőröndöm kereke, és nem bírok jobban sietni. Bárcsak még az utazás elején tartanék!
A kilépőhöz érve számat félrehúztam és flegmán grimaszolva kerestem a megviselt, piros autót és az előtte álló nagy szakállú, nagydarab, fekete ,bőrdzsekis alakot napszemüvegben. Azonnal észrevettem, nem kellet sokat pásztáznom az elém táruló tájat, ami már valószínű az utolsókat rúgta. Egy szóval lehetett jellemezni ezt a putri helyet: káosz! Az imént említett nagydarab, bőrdzsekis alak ellökte magát az autótól és immáron más, valamivel ridegebb testhelyzetben várta, hogy odahúzzam a dög nehéz bőröndöm.
-Heló Roxy!-akart átölelni, de védekezően az arca elé toltam a tenyerem, tudatva vele, hogy egyáltalán nem vágyom az ölelésére.
-Szia apa-köszöntem közömbösen az apámnak. Már vagy másfél éve nem láttam. Nem sokat változott. Cigi és piaszag áradt belőle, ami valószínű a tegnap éjjeli kocsmázás és randalírozás hagyatéka. Nem vagyok meglepve. Felfordul a gyomrom a látványtól is.
-Hát akkor...-vonta meg a vállát- szállj be! Jelentette ki, és nemes egyszerűséggel behuppant a volánhoz. Nagyszerű! Nekem kell emelgetnem a csomagjaimat, hogy valami úton-módon a csomagtartóba jussanak. Néhány szitokszót elmotyogva toltam fel a poggyászom a helyére, és nagyot sóhajtva kis habozás után, nagy szívfájdalmak közepette beültem mellé, hogy elkezdődjön a "nagyszerű nyár".
Üdv. Alabamában drágám! Nagyszerű nyarad lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése